öröm
Ma újra megpróbáltam életre kelteni a szinte nyugdíjas (a digitális fotózás kezdetén vásárolt) kis Fuji gépecskémet (Q1), és óriási öröm ért, ugyanis működik!
hát ezt gondoltam megosztom ország-világgal, ez történt.
Ma újra megpróbáltam életre kelteni a szinte nyugdíjas (a digitális fotózás kezdetén vásárolt) kis Fuji gépecskémet (Q1), és óriási öröm ért, ugyanis működik!
hát ezt gondoltam megosztom ország-világgal, ez történt.
Szakdolgozatot írok éppen, rég volt utoljára ilyen (legalábbis régnek tűnik). Érdekes ez a két féléves képzés. Környezetvédelmi igazgatási szakember leszek, ha sikerül elvégezni. Most kezdődött a második félév, eddig egy konzultáció volt, és a következőre le kell adni a szakdolgozatot. A tárgy, ami különösen érdekelne és ami kapcsolódik is a művemhez, ebben a félévben van. Lehet hogy annyira nem volt átgondolt ez a dolog?
Még izgalmasabb – ha használhatom ezt a kifejezést itt – a jövőhéten kezdődő közigazgatási szakvizsga oktatás, amely nagyon érdekel, és már érzem, hogy nagyon fáj azt tanulni..
szép estét és csak jó dolgokat kívánok.
ma este koncerten voltunk, és mintha időutazáson lettem volna. körös-körül a múltból jött emberek. fura érzés. mintha ezer éve lett volna, vagy nem is velem történt volna.
a sör jólesett, és a muzsika is jó volt, köszönjük
Boldog újat kívánok, remélem boldogulunk ezzel az évvel is, több-kevesebb sikerrel.
Idén megfogadtam, hogy visszatérek a pozitív gondolatok fogságába és határozottan tartom magam ahhoz. A kollégákon kísérletezek, eddig egész jó eredménnyel. De néha tényleg nem tudok nevetni azon, ami szerintem egyáltalán nem vicces, és mellette még épp dolgozom is.
Ezentúl izgalmas év vár rám, tanulmányaim elhalmoznak feladatokkal, lesz idén szakdolgozatírás is (amit mihamarabb el kell kezdjek), vizsgák, vizsgák, szakvizsga és választási móka. De idén mindenképpen ellátogatok Törökországba, és ezzel minden felértékelődik.
És idén se fogom valószínűleg megfejteni azt a rejtélyt, hogy miért van az, hogy akinek én kellek, az nekem nem, akivel a körülmények és a józan ész nem hoz össze, az meg vonz. De azt hiszem ez egyfajta örök kérdés, vagy költői.
Szebb jövőt
A karácsonyi forgatagra egy nyugalmas és igen szép hétfőt tettem.
Elmentünk megnézni a Botticellitől Tizianoig kiállítást, most van időnk, kiálljuk a sort, de reménykedtünk, hogy mindenkiben rögzült a hétfőn zárva vannak a múzeumok reflex, illetve direkt ebédidőben mentünk, hátha mindenki ebédel valahol, és láss csodát: egy pillanatig se kellett sorba állnunk, simán bejutottunk! Belépve a képekhez, kissé vatikáni-múzeum-érzés fogott el, sorban álltunk a képek előtt, és lassan lépegetve haladtunk az árral. A képek nagyon szépek. Különösen a Tiziano által festett arcok tetszettek nekem nagyon, igen kifejezőek. Volt sok gonosz öregember fejű dagadt Jézuska is, és ami a legjobban ledöbbentett az Raffaelo Santi Esterházy Madonnája. Rá emlékeztem a művészettörténet óráról (ez önmagában meglepő), de hogy az hatalmasba volt kivetítve előttünk az biztos, és az egész kép kb. arasznyiszor arasznyi!
A másik kultúrélmény este ért a Thália Színházban, ahol elröpítettek minket egy füstös, koszos new orleansi pubba, csodaszép hangokkal és egy igen kedves bakival fűszerezve.
Holnap még Avatar-nézőbe készülök, aztán végére járunk eme esztendőnek.. Boldog újat a kedves Olvasónak!
Elképesztő, milyen gyorsan el tudom felejteni a “reggeli kelés-esti éjfélkor legkésőbb alvás” ritmusomat, és bele is csöppenek a “hajnalig fentvagyok-délelőtt kelek”-be. Pedig tegnap 5-kor keltem reggel, de mégis hajnalig kirakóztam este. No de ma tanulok, tényleg.
Holnap reggel irány Tokajhegyalja, végre kirándulok kicsit, és barátot látogatok, és még lehet bort is kóstolok kicsit ![]()
Szabadságon lenni jó! (csak néha bosszankodok)
ma 55 forintért vásároltam 3 db zsemlét,
az hogy van?
Nem mutatom meg, de van egy kiváló és csodaszép új kétkerekűm is. Kaptam ugyanis jutalmat és jól megjutalmaztam magam. Hála egy barátnak, hozzájutottam a csajos kis szépséghez. Szeretem ezeket az őszies napsütéses téli napokat, még simán lehet bringázni itt a környéken!
ui.: mondjuk azért felírtam a lehetséges karácsonyi ajándékok képzeletbeli listájára a téli bringásgatyát (a lámpák mellé)..
megint eltűnt a nagy írói kedvem. Ez javarészt annak köszönhető, hogy semmi nagy újdonság nem történt, leginkább elleptek a hétköznapok mindenféle sok teendővel, ami mellett nem maradt idő itt gondolatokat megosztani. Vagy lehet inkább annyi minden történt, hogy csak na. Ismét volt egy kedves ember az életemben kis időre, akitől sokat tanultam olyan dolgokról, amibe eddig kevésbé gondoltam bele. És ültem hatalmas motoron is, ami izgalmas.
Új életet kezdek, minden egyenes lesz úgy döntöttem, mértékkel iszom csak, és fehérítem a fogaimat.
Itt az ádvent, a legjobb idő.